Rendezvények

Bukaresti Tanulmányút 2018

A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának másodéves diákjai 2018. április 15-én részt vettek a Gyere velem a parlamentbe programon. A rendezvény elindítója Csép Éva Andrea Maros megyei RMDSZ képviselő, aki azért fogadta az egyetemi hallgatókat Bukarestben, hogy bemutassa parlamenti munkáját és ismertesse a politikai kommunikáció főbb jellemzőit. A diákoknak alkalmuk volt betekintést nyerni egy médiaügynökség munkájába, ahol három kreatív kommunikációs mutatta be a cég működését. Olyan személy is akadt a tanulók között, akit annyira lenyűgözött a szervezet működése, hogy kijelentette, szíve szerint haza sem menne, azonnal beállna az ügynökséghez dolgozni.

Budapesti Tanulmányút

A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának első- és másodéves kommunikáció szakos diákjai 2018. április 22-27 között szakmai tanulmányúton vettek részt a Duna vonalának legszebb fővárosában, Budapesten. A tanulmányi kirándulás Makovecz ösztöndíjprogram keretében valósult meg azzal a céllal, hogy megismertesse a tanulókkal a fővárosban tevékenykedő kommunikációsok életét.

Bukaresti Tanulmányút 2017

E kirándulás keretében sikerült betekintést nyerni két kiemelkedő médiaintézmény működésébe (Zénith Romania, GMP), valamint a parlamenti életbe.

Kommtakt 2017

A Kommtakt a másodéves kommunikáció szakos hallgatók által szervezett szakrendezvény, melynek keretében különböző éves kommunikációsok és tanáraik vetélkednek, beszélgetnek és jó sokat nevetnek.

Szakmai és közösségfejlesztő nap 2017

Idén először szerveztük meg az elsőévesek számára egy tudományos és közösségi összerázót, ahol nemcsak azt ismerhettük meg közelebbről, hogy hova jöttünk, hanem azt is, hogy kik a társaink.

XI. Médiatábor és Csűrszeminárium 2017

A rendhagyó szakmai gyakorlat keretében a hagyományos társadalom és az információs társadalom összeütközését vizsgáltuk. A szokásos esti előadások mellett, programunkat workshopokkal bővítettük, amelyek a branding, az applikáció fejlesztés, a rövidfilmkészítés, a Google Adwords és a fényképkészítés rejtelmeibe vezette be a hallgatókat.

Pontkom 2017

A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Kommunikáció és közkapcsolatok szakos diákjai által szervezett szakmai rendezvény.