Lukács Katalin

„Mindenkinek azt ajánlom, hogy vegye komolyan a szakmai gyakorlatokat”

Lukács Katalint Deák Tímea kérdezi

A Maros Megyei Tanácsnál gyakorlatozunk, itt ismertem meg Katalint, aki jelenleg kommunikációs szakemberként dolgozik. A mellette töltött idő alatt van lehetőségem megfigyelni, végigkövetni a munkáját, és persze ez idő alatt sokat tanulok is tőle. Pontos, figyelmes személye motiváló és inspiráló hatást gyakorol rám.

 

– Miért választottad a Sapientia Tudományegyetem kommunikáció szakját?

– Amikor befejeztem a középiskolát nem egészen tudtam, hogy mit szeretnék csinálni, csak azt, hogy nem akarom folytatni az informatikát, hiszen matek-infó osztályban végeztem. Akkor a Sapientián a kommunikáció szak viszonylag új szak volt. Megnéztem, hogy mit ajánlanak, hol lehet elhelyezkedni, milyen típusú munkáról szólna a továbbiakban az életem, ha ezt a szakot végzem, és nagyon megtetszett. Valójában kihívásnak és érdekesnek tűnt ez a szakterület, ezért választottam.

– Milyennek láttad, hogyan élted meg a kommunikáció szakon eltöltött éveidet?

– Az első évet nagyon szerettem, mert nagyjából az általános műveltségnek a gyarapításáról szólt. Volt művelődéstörténet óránk, kultúrtörténet óra, filozófia és már akkor elkezdtük a kommunikációs tantárgyakat is, mint amilyen például a retorika, a beszédtechnika. Valahogy az első benyomásom nagyon pozitív volt, nagyon szerettem. A későbbiekben is igazából rendben volt, akkor jöttek az ilyen szakmaibb tantárgyak, de ezek közül már nem minden lelkesített. Összességében jól telt ez a négy év, mindennel elégedett voltam. Amiért egy kicsit különleges volt nekem ez a négy év, hogy az első másfél évben még végeztem párhuzamosan egy egyetemet, szociológát Kolozsváron, amit aztán ott hagytam, mert a kommunikáció jobban tetszett, és harmadév közepétől pedig már elkezdtem dolgozni is, tehát bejártam rendszeresen az órákra, de egyébként az egyetemi életből, diákéletből nem vettem ki a részem. Abban az időben nekünk sok olyan tanárunk volt, aki szakmában dolgozott, és épp emiatt ők nem is hetente tartottak órákat, hanem nagyon sok tömbösített óránk volt. Több magyarországi tanárunk is volt, és ezeket az órákat nagyon szerettem, nagyon sok gyakorlati vonatkozást tanultam tőlük.

– Az egyetem elvégzése után el tudtál helyezkedni a szakmában?

– Igen, én már egyetem közben elkezdtem dolgozni. Amikor harmadévesek voltunk, akkor indult Marosvásárhelyen az Erdély FM rádió, amelynek az igazgatója Kelemen Attila volt, aki tanított is minket az egyetemen, úgyhogy talán az ő személye is meghatározó volt abban, hogy jelentkeztem arra az álláshirdetésre, mert szimpatikus volt, és úgy gondoltam ez egy jó projekt lesz. Fel is vettek első körben, úgyhogy az Erdély FM rádiónak az indításától, 2007 júniusától ott dolgoztam. Már a kezdetektől híradós voltam, eleinte háttérszerkesztő és hírszerkesztő, aztán két év után lettem bemondó is. Ehhez elég sok beszédtechnika órára jártam. Az egyetemen is volt beszédtechnika tanítás, de annyira nem tetszett, ezért az az igazság, hogy mivel fakultatív tantárgy volt, egy pár hónap után otthagytam. Ha még most is van erre lehetőség, akkor ajánlom mindenkinek, hogy járjon beszédtechnika órára, mert minden szakterületen csak jól jön. Visszatérve a rádióra, majdnem tíz évig dolgoztam az Erdély FM-nél hírszerkesztőként és bemondóként. Ezalatt nagyon sok embert megismertem, napirendre kerültem a közéleti kérdésekkel, amelyekről korábban, egyetemistaként fogalmam sem volt. Aztán olyan sok év után úgy éreztem, jó volna valami mással is foglalkozni, és kerestem a lehetőséget, az új kihívásokat, hogy milyen területen dolgozhatnék még az én tudásommal. 2016-ban megkerestek és megkérdezték tőlem, hogy vállalnám-e azt a Maros Megyei Tanácsnál, hogy a tanácselnöknek a kommunikációs tanácsadója legyek. Rövid gondolkodás után igent mondtam. Nagyon nagy feladatnak tűnt, és nem is láttam át teljesen, hogy mi mindennel kell foglalkozni, de sokan bátorítottak, úgyhogy belevágtam, és igazából nagyon szeretem. Sokféle kommunikációs munkát kell itt végezni, hiszen van az intézménynek a hivatalos kommunikációja, sajtóesemények szervezése, hivatalos levelezések, az adminisztrációhoz tartozó hivatalos nyelvezetet is meg kellett tanulni, másrészt az elnöknek a személyes kommunikációjában kell tanácsokat adni, melyik kérdéshez hogyan viszonyuljon, hogyan kommunikáljon róla, tehát ez egy nagyon összetett feladat.

– Milyen tippet, tanácsot tudnál adni a jövendőbeli kommunikációsoknak?

– A saját tapasztalataimból kiindulva mindenkinek azt ajánlom, hogy vegye komolyan a szakmai gyakorlatokat. Hogyha különböző helyekre elmegy az ember, és egy kicsit belelát a működésébe egy cégnek, intézménynek, akkor könnyebben lehet döntést hozni, hogy milyen irányba szeretnénk fejlődni, hol szeretnénk dolgozni, illetve azt is tisztábban látjuk, hogy milyen elvárások vannak egy-egy területen. Ami nekem egy hiányosság volt, hogy mindent magyarul tanultunk akkoriban, és nagy kiesés volt az a négy év román kommunikáció szempontjából. Én mindenkinek ezt tanácsolom, hogy erre figyeljen oda, érdemes időnként románul híreket olvasgatni, filmet nézni, mert ha valaki itthon akar elhelyezkedni, akkor nagyon fontos a román nyelvtudás, mindegy hogy milyen szférában fog dolgozni. Ha kommunikációsként akar valaki elhelyezkedni, akkor számára még fontosabb, hogy románul is jól tudjon.

(2018. november)